Ajak

VI. AJAKI NEMZETKÖZI LAKODALMAS ÉS HAGYOMÁNYŐRZŐ FESZTIVÁL

in Ajak, Dolhai József, érték, vidék, Hírek

„AJAK AHOL AZ ÉRTÉKEK TALÁLKOZNAK”

Hatodik éve, hogy augusztus első hetébenmásodikától ötödikéig – egy szalmalány és egy szalmafiú fogadja a négyes főútvonalról Ajakra betérő autósokat. A rétközi település nevében idén is ők köszöntik a Nemzetközi Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztiválra érkező vendégeket, és aki már ismerős errefelé, annak nyomban fülébe cseng a fesztivál jelmondata is: „Ajak, ahol az értékek találkoznak”.

Olyan, több napos programsorozat várja a kíváncsi látogatót, melyeken hat ország és három nemzet értékei adnak sajátos hangulatot augusztus első hetének a bolgár, lengyel, szlovák, román, ukrán és hazai testvértelepülések vendégszereplései révén. A Fesztivál célja a település hagyományainak és kulturális értékeinek megismertetése országgal-világgal, amit a vendég kikapcsolódásként él meg, és maradandó élményekkel térhet majd haza.