Bíborka Művészeti Iskola

in Bíborka Művészeti Iskola, Oktatás

Bemutatkozik: a Bíborka Művészeti Iskola

Intézményünk törekszik a munka mellett családias, baráti légkörben folytatni munkáját.

Tiszadada Grafika tagozat

 

Tiszadadán 3 éve működik a Biborka Alapfokú Művészetoktatási intézmény és Szakiskola Grafika tagozata. Foglalkozásainkat a Holló László Általános Iskolában, valamint a Közösségi Ház rajz szaktantermében tartjuk, heti rendszerességgel, heti 4 órában, hétfőn és pénteken. Fogalakozásainkon a grafika számos ágával megismerkedünk, de kitekintünk a festészet és a plasztika irányába is, felhasználva a magyar néphagyományokból merített ismereteket is. Számos bemutató foglalkozást tartottunk iskolákban, amit a szülők is meglátogattak. Minden félévkor és évvégén kiállítást rendezünk a tanulók munkáiból. Elért eredményeink: 2007-2008-as tanévban a Biborka Iskola által meghirdetett Életfa motivum pályázaton, I. és II. helyezéseket értünk el. 2008-2009-es tanévben, Dombrádon az első három helyezettek között szerepeltünk. Foglalkozásink minden alkalommal jó hangulatban telnek. Munkáinkból állandó kamarakiállítás látható a tiszadadai Közösségi Házban.

 

Alkotótábor 2009.

A kellemest a hasznossal összekötve, a nyáron több csoportunk számára közös alkotótábort szerveztünk a Tur partjára Sonkád közelében.
A néhány hasznos nap tevékeny vendége Molnár János művésztanár volt Miskolcról, aki nem csak technikai bemutatókkal, de hasznos tanácsokkal és futball tudásával is megnyerte a gyerekek tetszését.Az eseményekről igazi művészfotó- sorozatot készített, megörökítve a környező tájat, természeti értékeit kiemelve. 
 

Képzős csoport Szamosszegen

Ebben az évben nyitottunk Szamosszegen két csoporttal..