Huszárvirtus

in Bercsényi László, Hadik András, huszár, huszárvirtus, Kováts Mihály, Lenkey János, magyar huszár, Simonyi József, Nagy Napok
Huszárvirtus (A magyar az igazán huszár!)
 
1757. október 10-e, a huszárvirtus európai bemutatkozása. Ezen a napon Hadik András, Mária Terézia tábornoka (1763-tól gróf), 4320 katonájával (köztük a saját nevét viselő Hadik- valamint a Baranyay-huszárezreddel, válogatott magyar huszárokkal és kevés számú gyalogossal) rövid időre elfoglalta és megsarcolta az ellenséges Nagy Frigyes porosz király fővárosát.
Ezzel a leghíresebb huszárcsínnyel Hadik nem csak saját, hanem a huszárság, mint könnyűlovas fegyvernem, és leginkább a magyar huszár, mint legvitézebb könnyűlovas nevét írta be a világtörténelembe!
Ez az októberi nap azt jelentette, hogy a magyar név akkor már több, mint 200 éves Habsburg megszállás után újból magát a köztudatba hozta, egész Európában és a világon. Az akkori lapok egymással versengve írták tudósításaikat a méltán világra szóló eseményről, hogy egy csapat vitéz, néhány nap alatt több, mint 450 kilométert megtéve a méltán nagynak nevezett Frigyes, a porosz király rettegett csapatai mögé jutva, „szemtelenül” meghódította és megsarcolta a győzelmesen előretörő porosz állam fővárosát. Akkortájt ugyanis a poroszok győzelmet győzelemre halmoztak egyszerre a Habsburgok és a franciák elleni háborúban. (A küzdelem célja az Európa feletti hegemónia volt, ahol megint csak nekünk, magyaroknak kellett a Habsburgokat megsegítenünk! Persze „sógorék” ezt majd később a nemzetiségek támogatásával, betelepítésével, majd többszöri fellázításával, tetőzésképpen az általuk elveszített világháború magyarságot okolásával és Burgenland elvételével megköszönték szépen.)
 
1526 szomorú augusztusán, akárhogyan is szépítjük, Magyarország lekerült Európa térképéről. Ennek a mohácsi napnak tragédiáját ma is érezhetjük. A nyugati, történelemmel foglalkozó könyvek vagy úgy tudják, ezután hazánk is Bulgáriaként, Szerbiaként török vazallus állammá süllyedt, vagy pedig azt írják, hogy az osztrákok hódították meg maradvány részeit. Persze, mi tudjuk és tanítjuk, hogy mind a két állítás hazug, történelmietlen, hiszen a késő középkorban, kora újkorban még nem nemzetállamokban gondolkodtak. Tehát nem török, hanem szultáni hódítások voltak, és nem az osztrák nép kebelezett, már ha kebelezett be országokat, hanem a többek között osztrák hercegi címet viselő Habsburg-család. Tehát, ha az akkor kialakulófélben lévő országcsoportra Ausztriát írunk, az hazugság, mert valójában a Habsburgok birodalma volt. Történelmi tény, hogy négy évszázadon át az osztrák hercegek, német-római, majd osztrák császárok mint választott, megkoronázott magyar királyok uralkodtak hazánk felett. Tehát, elviekben perszonálunió volt, azonos személy uralkodott két ország felett, ahogyan perszonálunió tartotta egymás mellett majdnem egy évezreden át Magyar- és Horvátországot is.
 
Csakhogy az emberi tudatlanság… (hogy ne nevezzük nevén a tudatos történelemhamisítást) nemcsak a magyar államot iktatná ki a történelemből, hanem az olyan nyilvánvalóan magyar fegyvernemet is, mint a huszárság. Nem csupán nyugati vagy keleti, hanem még magyar történelemkönyvekben is olvasható olyan „zöldség”, hogy a könnyűlovas harcmodor nem is magyar találmány. Álljunk csak meg! Ha vad kalandozóknak állítják be a honfoglaló ősöket, azok talán gyalog kalandozgattak? (A húst akkor milyen nyereg alatt puhították? Ami szintúgy eszeveszett baromság, hiszen máig a pusztaiak, mint a mongolok nyers húscsíkokkal gyógyítják a sebesre tört lóhátat.) Sajnos, még nálunk is elterjedt az a nézet, hogy a könnyűlovas harcmodort a szerbek „ismertették meg” a magyarsággal, vagy esetleg (legalábbis az osztrák történészek szerint) a horvátok. Pedig a szerb könnyűlovassággal kapcsolatban egyedül szegény irodalmár Bonfini állítása szól, és ezt ismételgetik a fülünkbe unalomig. Az osztrákok meg azért nevezték horvátoknak, croatoknak a könnyűlovasokat, mert az első könnyűlovas csapatok osztrák zsoldban valóban horvát nemzetiségűek voltak. Hiszen a horvát rendek, még szinte ki sem hűlt szegény II. Lajos teste a mohácsi síkon, máris más király után néztek egy Habsburg herceg, I. Ferdinánd személyében (aki a törvényesen, a magyar országgyűlés által megválasztott, majd Szent István koronájával megkoronázott I. János magyar király ellenkirálya, így az akkori törvények értelmében trónbitorló volt.)
 
De hogy még a huszár nevet is elbitorolják?!
Pedig a huszár szó majdnem minden nyelvben máig magyar eredetű, gondoljunk csak az angol hussar, lengyel husaria kifejezésekre. Akarják nekünk bemesélni (mert ez aztán mese a javából!), hogy a huszár szónak semmi, de égvilágon semmi köze a magyar nyelvhez és a magyar előzményekhez. Akkor mit kezdjünk azzal a ténnyel, hogy húsz jobbágytelek után kellett kiállítani egy lovas katonát, könnyű fegyverzetben. Így húsz telek fizette ár volt a huszár. (Zsigmond magyar, cseh, horvát király, német-római császár vezette be a telekkatonaság intézményét, amely szerint 10 jobbágytelek állított ki egy gyalogosan küzdőt, míg 20 telek egy lovas katonát.)
 
Mondják inkább, hogy a huszár kifejezés a latin cursor, a futó szóra vezethető vissza, vagy a corsor, a levantei nyelven kalóz kifejezés a szó eredete. Na persze, az akkori magyarok, kik szintén, mint a maiak, „híresek” voltak arról, hogy nem beszélnek idegen nyelveket, csakis csodálatos anyanyelvükön értenek, nem a húsz telek fizette ár, nyelvükön a kialakuló húsz-ár kifejezés, hanem latinul vagy éppenhogy levantei nyelvezeten „csacsogva”, ezekből a nyelvekből veszik át a kifejezést. (Ahogyan a történelmi tanulmányokban írják a nagyon nagy bődültségek után: SIC!) Más, elrugaszkodott szómagyarázók szerint „gyönyörű szerb, vagy más balkáni szó” a huszár őse, hiszen balkáni nyelveken gusar, husar névvel illetik a huszárt. A szómagyarázók szerint így máris egyértelmű a tény, hogy a balkáni vagy szerb nyelvből jött a gusar, vagy husar szó, melyet mi vettünk át, és ékezetekkel magyarítottunk. (Az meg sem fordul ezen szómagyarázók fejében, hogy a dolog fordítva is történhetett?)
 
Manapság a nyugati történelemkönyvek lengyelnek tartják-mondják a huszárságot, szerintük a lengyel husaria szóból ered a név is. Csakhogy a lengyel huszár nem könnyűlovas, hanem nehéz, vértezettel ellátott lovas-lovag, akinek csupán neve huszár, de nem portyázóként, csíntevőként harcol, hanem csatadöntő, tömegrohamos fegyvernemként. Szárnyas huszároknak is nevezték-nevezik őket, mármint ezen lengyel lovasokat, akiknek hátpáncélján, két rúdon több száz toll csattog, hogy keltsen olyan hangot, amelytől, állítólag az ellenség megretten. (A magyar huszár arra volt büszke, hogy a szablyájától ijed meg az ellen!) De a lengyel huszároknál is nézzük a tényeket: ezeket a lengyel huszárokat egy Báthory István nevezetű erdélyi fejedelem, majd választott lengyel király szervezte meg.
 
Azt, hogy a huszár kifejezés mennyire magyar szó, bizonyítja egy írás, amely Huszár családnevet említ, vagy „szakmaként” huszár kapitányról szól, és mindezt már a 15. század elején megteszi. Tehát, amikor még más országokban, más nyelvekben fel sem tűnik, fel sem tűnhet a huszár kifejezés.
 
Azt, hogy a fegyvernem mennyire magyar, mutatja a fegyverzet-felszerelés is: tiszai nyereg, görbe magyar szablya (nyelvészkedjünk mi is: a szablya csakis magyar szó lehet, hiszen ma is értjük jelentését, „kiszabja” az ellenséget, bár a mai magyar helyesírás különbséget tesz a kétféle jé hang írása, az ly és j között),  atilla – talán ez szerb név, Attila? -, mint felsőruházati, sűrű zsinórozású darab, a magyaros csizma, stb-stb.
 
A ruha mellett a nevek, a legnépszerűbb és az ellenség által legrettegettebb huszártisztek nevei: gróf Hadik András – „a leghuszárabb huszár”; gróf Bercsényi László – a francia huszárság alapítója; Baranyai alezredes – a porosz huszárság betanítója; Kováts Mihály ezredes - az „Amerikai lovasság atyja”; báró Simonyi József – „a legvitézebb huszár”; Lenkey János – „Nyergelj, fordulj!”, galíciai huszárkapitány, aki 1848-ben huszárszázadával együtt tudta, hol a helye, csakis a magyar oldalon! És hosszasan sorolhatnánk még. Hadik, Bercsényi, Baranyai, Kovács, Simonyi, Lenkey… Szerb, román, szlovák, lengyel, horvát, osztrák nevek ezek?
 
És hosszú évszázadokon át, amikor a huszár Európa csataterein rettegve tisztelt név volt, ezen öt évszázad, félezer év alatt, nem csupán a vezetők, hanem a legénység nagyobbik része is magyar volt. A Habsburg Birodalomban Magyarországon sorozták a huszárezredek 100%-át!
 
A poroszok, franciák, oroszok, angolok, amerikaiak, argentinok magyar huszárokat csábítgattak magukhoz, hogy legyen már valaki, aki megtanítja őket is a „huszárvirtusra”, mint megismerni akart titokra.
 
Tehát meglehet, hogy a huszárság már az 1400-as években kialakult, mégis a név, és újból a magyar név dicsőségét Hadik András és apró csapata hozta el, ezért a huszárvirtus máig az ő nevükhöz köthető.
 
Dicső a múlt, mint annyiszor, de a jelen, a jelen sírnivaló. Vagy agyvérzésre való, vagy fogat törőn fogcsikorgatós.
Mindenütt a huszárságot magukénak tartják, érzik. Bercsényi gróf Ladislav Berčeni, szlovák nemzeti hős már e néven, hiszen Eperjesen született, bár francia földön halt meg. És Hadik András, aki úgy odakoppintott a Nagy Frigyesnek, amikor Berlinre tört, az 5500 fős őrséget foglyul ejtette, 215 000 tallért, azaz nagy ezüstpénzt követelt, meg még két tucat női selyemkesztyűt Mária Terézia részére. És, bár Hadik szülőhelye, Futak Trianon óta a Vajdaságban, Szerbiában van, mégis a szlovák Védelmi Minisztérium a fegyveres erők új Akadémiáját nevezte el a híres huszártisztről. És román, és lengyel, és orosz, és német, és francia ezredek viselik büszkeséggel telten máig is a huszár megkülönböztető nevet.  Itthon viszont csak egy röpke ideig viselte gróf Hadik András nevét a Magyar Honvédség 42. Baranya Felderítő Zászlóaljának mélységi felderítő ejtőernyős százada, egészen megszűntéig.
 
Szégyelljük talán a huszár nevet? Adjuk át ezt is Trianon mellett önként vállalt plusz juttatásként történelmünkkel együtt? Had legyen szerb, román, szlovák, lengyel, osztrák stb. dicsőség a huszárvirtus…?
 
II. Frigyes hadvezérei így jellemezték a huszárokat:
 
„...Ez az ördögi fajzat okozta, hogy képtelenek voltunk elhagyni a helyünket (...) Ha megmozdultunk, utánunk lövöldöztek, ha megindultunk, karddal támadtak ránk (...) Csupa kisháború (...) nem vághattunk vissza mindenütt (...) Hosszában portyázták végig a huszárok az országot (...) Szinte a napvilágot is elzárták a porosz tábor elől (...) a magyar huszárok záró láncán egyetlen küldönc vagy üzenet sem jutott át....”
 
Hadik Andrásnak szobra van a fővárosban, a budai várnegyedben a Szentháromság utca - Úri utca sarkánál. 1937. április 29-én avatták fel, a készítője ifj. Vastagh György.