Sóvidéki filmforgatások

in Erdély, nyíri afk egyesület, Sóvidék, Székelyország, Egyesületi élet

Sóvidéki filmforgatások

Székelyföldön járt a NYÍRI AFK Egyesület

A NYÍRI AFK Egyesület ez évben is, ahogyan tavaly, erdélyi, azon belül székelyföldi és megint sóvidéki útra indult. Nem, nem lehet megunni Erdélyt (az édest), Székelyországot.

 

A  két Sófalva, (Alsó-Felső), Parajd és Szováta, meg Korond környéke úgy fogadott már bennünk, mint jó ismerőst. Ez elsősorban az Engi Panzió gazdáinak, Engi Mihálynak (már majdnem Misit írtam, mert hát ő széles vidék mosolygós, szeretett Misije), és édesanyjának, Irma néninek köszönhető. Az a vendégszeretet, az a családias légkör, azok a felejthetetlen székely ízek! De hát nem enni-inni, pihenni mentünk, hanem az NKA és a Megyei Pedagógiai Intézet (MPKKI) azért támogatták alkotótáborunk, hogy ott minél több film készülhessen.

A teljes felsorolás igénye nélkül, 12 főt számláló filmes csapatunk (1-4 fős forgató stábbal) bejárta a Sóvidéket. Népéletet, mindennapokat vettük lencsékre Felső- és Alsósófalván; megmásztuk az Engi-kertje magasságát (mi mást, ha egyszer Engiéknél voltunk?); vasárnap, templomba mentünk – elkísérve a helyi református tiszteletest, de fel Békás-tanyára, a szórványtelepüléshez is; és persze a kihagyhatatlan Korond meg a csodás fazekak. Azok a tálak, lábasok, amelyek mind egyéniségek, akár az emberek!

Forgattunk és dagonyáztunk a sós iszapfürdőben Alsósófalva alatt, jártunk a parajdi Sószoros tanösvényén.

Forgattunk Atyhán, egy apró, a büszke múltjából élő székely nemesi faluban. A felvégre jellemző három ablakos házormok még kopottasan is büszkén jelezték: itt székely nemes lófő lakott, vagy éppen lakik még leszármazója ma is. Az alvégen meg apróbb házikók, kis utcák, ahol Tamási Áron neves regényéből (Ábel a rengetegben) készült filmet, és az erről készült dokumentumfilmet forgatták. (Csapatunk megtalálta és fotózott, forgatott abban a házban!)

Egy körutazás: fel-le, hegyen, völgyön, és a döbbenet, a nem is régmúlt esztelenségének mementója. Egy völgy, egy falu, emberek több évszázados életföldje, amelyet vízzel árasztatott el a hatalom. Bözödújfalu, ahol a magasabb részeken még mindig néhány család él, tengődik, elsősorban a turisták kegyeire bízva sorsuk. Árulnak szalmafonatokat, aprócska, kézzel farigcsált ajándéktárgyakat, meg három lejért, vagy kétszáz forintért – ez az általuk mondott „árfolyam” – mesélnek a régről. Arról, amikor a naplementében tündöklő tó helyett egy nagy falu volt ott, amelynek mára már csupán a templomának a tornya harcol az idővel, mered elő a vízből, hirdetve, ő még van.  Az egyik „túlélő” azt mondta, hogyha az a torony a vízbe dől, akkor nekik sincs már miért élni itt, elmennek, az utolsók is magukra hagyják régi falujuk „tetemét”. Szomorú sors, a falut a diktatúra román hatalma azért büntette, mert nyakas, színmagyar volt. A duzzasztógát zsilipjénél román turisták, ki tudja, milyen messzi-közelről, akik láthatóan nem törődtek a langymeleg vízből előmeredő csonkkal, és a történettel, hogyan kerülhetett az oda.

Erdőszentgyörgyön a Rhédeyek kastélyát szerettem volna megnézni, ehelyett városnapba cseppentünk. És kastély helyett, a régmúlt emléke helyett az erdélyi jelen valóságát rögzíthettük: Zoltán Erika, azaz Erika C – Erica C - koncert volt. (Bizonyíthatom, együtt énekelt, lelkesedett a több ezres közönség, egészen apróságok, kiknek szülei is csak álom voltak, de pajzán akkor, amikor születtek a nyolcvanas években ezek a számok.)

És hát Farkaslaka, nem csupán Tamási Áron bátyánk miatt, hanem mert vásárolnunk is kellett, meg kameráinkkal a vásárba bepillantani.

Csodás volt ez az egy hét, hamar röppent. Szép táj, jó levegő, arany naplementék, reggeli ködök, titokzatos felhők, a hegy „sóköldökei”, a 20. század eleji, 19. század végi házak, amelyekben laknak, amelyet szeretve ápolnak, mert büszkék rá, hogy a nagy-, vagy ükszülő rakta, úgy, ahogyan a kapura van írva.

És az emberek, az emberek a legcsodálatosabbak, akik, ha székely-magyarok (ahogyan ők nevezik magukat), akkor nagy és igazán magyarok, a szó legpozitívabb értelmében. (A legényke, aki meztelen talppal, glottgatyában, székely kalappal a fején rozoga kerékpárt hajtva nem mást, mint a Himnuszt, a magyar nemzet Himnuszát dúdolja.) Tanulhatnánk tőlük, magyarságunkra büszkék lenni, múltunkat, erényeinket nem feledni!

                                                                                                   

Petrusák János NYÍRI AFK elnök