Sikeres országos filmszemle Nyíregyházán!

in VI. Országos Független Helytörténeti Dokumentumfilm Szemle, Egyesületi élet

Sikeres országos filmszemle Nyíregyházán!

Nyíregyházán immár hatodik alkalommal, ahogyan minden páros évben, úgy most is megrendezésre került az Országos Független Helytörténeti Dokumentumfilm Szemle.

Az első filmszemle óta elhalálozott nyíregyházi Szitha Miklós ötletéből kibontakozó filmes seregszemle koncepciója egyszerű: meg kell ismerni a dokumentumfilmek révén hazánkat, a szép tájakat, érdekes embereket, történéseket. Ezeket „szúrják kameráik végére” a független alkotók, mivel, látjuk, hogy a nagy, a profi csatornák más témákat dolgoznak inkább fel. A másik fő szemle-ok, ahogyan azt a felhívásban is olvashattuk: „Adjunk megszólalási, bemutatkozási lehetőséget az amatőr/független filmes és videós egyéni alkotóknak, alkotó közösségeknek/szervezeteknek.”

A 2012-es évre 10 alkotó/csoport küldött összesen 17 filmalkotást. A versenyfilmek nagy többsége szabolcsi alkotó munkája volt, de az ország más régiói, illetve határon túli magyarok is képviseltették magukat.

A filmszemle rendhagyó módon „2 nap kultúra” program keretébe volt beágyazva, amikor is a Városmajori Művelődési Házban pénteki napon kiállítás-megnyitó (Színházak-Emberek, a PegazusTv fotósai és az Alkotók Városmajori Klubja alkotóinak Fotóhónap 2012 keretében megvalósuló kiállítása – megnyitotta: Gyuris Tibor színművész), könyvbemutató (Pegazus Könyvek Antológia) és a filmszemle ünnepélyes megnyitója előtt zene, ének és jeltánc műsor volt látható. Az éneket a Tini Show és Gerome, a zenét a D-Break, a jeltáncot Napsugár Anna budapesti jeltáncművész „szolgáltatatta”.

A filmszemlére szombaton, reggeltől estig került sor, amikor is Kéry Péter operatőr és Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár nem csupán zsűrizve értékelte az alkotásokat, hanem megszívlelendő tanácsokkal is ellátta az alkotókat.

A díjazottak:

Cséke Zsolt: Dr. Balázs Dénes c. film. I. díj.

Csordás László: A csengetős mozitól… II. díj.

Csubrilo Zoltán: Vándorlások III. díj.

Ezen kívül a zsűri különdíjait kapta: Papp Andrea, Bogdányi Ferenc, Koncz András, Tudja Zsolt, Boros Ferenc-Horváth Zoltán-Kozma Gábor, Csibi László, Csordás László továbbá Petrusák János.

A szervezők, a NYÍRI AFK Egyesület és az Alkotók Városmajori Klubja nevében hálás köszönet a támogatóknak: Nyíregyháza MJV, Váci Mihály Kulturális Központ, Városmajori Művelődési Ház, Lisovszki Tamás, Nyír-Intéző Kft, Jósa András Múzeum, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, Móricz Zsigmond Egyesület, Váci Mihály Egyesület.

Petrusák János
Nyíri AFK elnök