szeptember

in dicsőség, Eger, honvéd, Katonai Emlékpark, nagy napok, Pákozd, szeptember, Nagy Napok

Honvéd-dicsőség napjai

1848. szeptember 29-e a magyar honvédség születésnapja, amikor a szó szoros értelmében honvéd, a haza földjét védő önkéntesekből, nemzetőrökből álló hadsereg megállította a ránk törő birodalmi seregeket.

Legyen végre olyan nagy napról, sőt napokról szó, amelyekre méltán büszkék lehetünk.

Levelet és kritikát kaptunk, hogy a Nagy Napok – nálunk is – csak az olyan, szomorú eseményekről szól, amelyeket más nemzetek szégyellnének: bukás, megszállások, üldöztetés. Legyen végre olyan nagy napról, sőt napokról szó, amelyekre méltán büszkék lehetünk.
 
1848. szeptember 29-e a magyar honvédség születésnapja, amikor a szó szoros értelmében honvéd, a haza földjét védő önkéntesekből, nemzetőrökből álló hadsereg megállította a ránk törő birodalmi seregeket. Azt a dicsőséges szeptemberi napot különböző korok és emberek más és másképpen értékelték, sőt manapság néhányan leszólják jelentőségét. Mondják, hogy csupán néhány halott esett, tehát nem is „igazi csata” volt, nem is ütközet, inkább csak amolyan csetepaté. Csakhogy a franciáknál a Valmy-i csata is (milyen meglepő, szintúgy szeptemberben, csak 1792. szeptember 20-án) valami hasonlóképpen esett. Nálunk is, ott is, az „amatőrök” győzedelmeskedtek a „profik” felett. A mi dicsőséges Pákozdunk azt jelentette, hogy több száz éves Habsburg elnyomás után „visszakerült” hazánk Európa térképére. A magyar nép újból ott szerepelhetett az újságokban, a könyvekben, a közbeszédben. És szerepeltünk több mint egy éven át.
 
A győzelem tehát jelentős katonai következményein túl erkölcsi, politikai hatása miatt válhatott a magyar honvédelem jelképévé. Sokáig ez a nap volt a magyar honvédelem napja, de aztán 1992-ben a kormány úgy határozott, hogy május 21-e sokkalta jobban megfelel eme jeles ünnepnapnak, az a nap, amikor 1849-ben honvédseregeink Görgey Arthur tábornok parancsnoksága alatt visszafoglalták Buda várát, az ország szívét.
Lehet azon vitázni, melyik a nagy napok között a legnagyobb, én úgy fogalmazok: szeptember 29. a kezdet, május 21. a csúcspont.
Bár szeptember vagy május kapcsán honvédelemről és honvédségről beszélünk, magyar katona honvéd néven pedig csak 1848-tól létezik, mégis röviden szólni kell a hont védő, és hont foglaló ősökről is. (Magyar ősök, én őseim? Mindnyájunk ősei ők, magyar nevűek és nem magyar családnevűek, nem az számít, hanem az, hogy magyar szívűek legyünk! Éppen 1848-49 bizonyította be, többet ér a hazaszeretet oltárán a magyar szív a bármely hangzatos magyaros névnél! Százával és ezrével voltak-vannak, akik nem magyar névvel, de magyar szívvel küzdöttek, küzdenek a hazáért, honvédként, sportolóként, művészként, neves és még nem híres feltalálóként, vállalkozóként, hivatalviselőként, tanárként, munkásként, tanulóként, akármilyen poszton. Tehát nem a családi név számít. És mondják néhányan, nincsen itt már magyar, hiszen akkora volt a genetikai keveredés az elmúlt ezer év alatt: csakhogy, ha a magyar ázsiai, akkor el ne feledjük, hogy az ázsiai gének a legmaradandóbbak!)
 
Tehát, honvéd, hont foglaló és megtartó magyar katonai dicsőség maga a honfoglalás. Egy viszonylag kis nép legyőzte a Kárpát-medencét birtokló túlerőt. Mi ez, ha nem nagy és dicső, ezredévekre szóló tett?
 
Az Árpád-házi királyok alatti nép küzdelme a nyugati-keleti-déli hódítók ellen. Más népek, pl. a horvátok, éppen általunk, vagy a csehek a németek miatt fel kellett, hogy adják, nagyon hamar a függetlenségüket.
Azután I. Lajos, a Nagy, aki európai birodalmat teremtett. (Ma már gúnnyal emlegetik, de igaz tény, három tenger mosta akkor a Magyarországról irányított hatalmas birodalmat!)
A Hunyadiak. János, akinek és a hős vitézeinek okán a harang, hol keresztény él a földön, máig délben szól! Mátyás, aki a nyugat orrára koppintott! (Hogy ők nem magyarok voltak, hanem románok? Talán, talán inkább az ősök révén kunok, de nem is érdekes, anyjuk révén magyarok, és nem apanyelv van, hanem anyanyelv, és nem apaföld, hanem anyaföld. Tehát a két Hunyadi magyar anyanyelvű, magyar szívű vitéz volt, akik miatt ott van ez a korszak a világtörténelemben.)
A török elleni harcok: Dobó egri hősei, vagy Kőszeg védői.
 
És sorolhatnánk, de térjünk vissza 1848-49-hez, amikor megint ráfigyelt a világ hazánkra. Már nem Habsburg birodalomról, és még hibásabban Ausztriáról beszéltek nyugaton-keleten, hanem a hosszú török idők után megint ott volt Magyarország is az élő államok sorában. (Pedig a Magyar Királyság jogilag sohasem volt Ausztria része, hiszen perszonálunió volt, csupán a Habsburg császár volt a magyar király.)
Az első világégés: katonafiaink tudták, a hont védik, még ha idegen országok földjét tapodva is, hiszen mindenki előtt nyilvánvaló volt, mit akar a világ, nyugat-kelet-dél, a magyarsággal tenni. Az országcsonkításról már 1848-tól beszéltek, mégpedig Bécsben! A Szarajevóban megölt Ferenc Ferdinánd éppen ezt akarta megcsinálni, csakhogy a szerbek megelőzték.
Bár a birodalom neve hivatalosan akkor Ausztria-Magyarország volt, a közös hadsereget osztrák, cseh, horvát, szerb, román tábornokok vezették – mutatóban, díszként tünedezik fel egy-két magyar név -, és ezek a tábornokok mindig, de mindig a négy éves szakadatlan öldöklésben a legvéresebb, legreménytelenebb helyekre magyar bakákat, honvédeinket küldték.
Przemyśl – ma Lengyelországban: egy körülzárni engedett, és körbezártságában magára hagyott erőd. Amely nem is volt korszerű, mégis egy teljes cári orosz hadsereget kötött le. Pedig nem kell annak stratégának lenni, csak valami észnek odafent, hogy tudjuk: egy erőd csakis aktív védelmi eszközként tölti be célját, tehát ha leköti az ellenséget, megakasztja a támadást, majd ez idő alatt a saját hadak ellentámadásra szerveződhetnek. És az erődöt fel kell szabadítani, máskülönben csak arra volt jó, hogy hogy időt nyerjünk. De aki időnyerési célból harcol egy háborúban, az veszíteni fog. És az erőd, akár Eger, megtette kötelességét! Visszaverte az ostromot. De az osztrák hadvezetőség – mint ha nem is nyerési célból vezetnének -, nem gondoskodott a készletek feltöltéséről, az erőd megerősítéséről. És így jött az újabb, ezúttal végzetes ostrom. (Akár Eger esetében, a 16. században.) A vén erőd ezt már nem élhette túl!
És az isonzói csaták, olasz földön. Volt a véres aratásból XII. Szám szerint. Egyben, egyben 7-20 ezer ember halt meg, sebesült meg, lett rokkant: legnagyobb részben honfitársaink.
A „jó osztrák hadvezetőség” köves, sziklás fennsíkra küldte a magyarokat, ahol be sem lehetett ásni magukat, ahol nem lehetett lövészárkot építeni, és ahol minden egyes lehulló gránát többszörös éllel bírt, mert a robbanások milliónyi kőszilánkot vetettek szerte-szét.
Meg az értelmetlen rohamok: szuronnyal a völgyben fekvő, jól megerősített olasz állások ellen. Mégis, 1 000 000 olasz harcos esett el, tűnt el a harcokban, a mieink közül „csak” ennek a fele.
Részlet egy korabeli újságból: „A harmadik isonzói csatáért minden egyes hős katonánkat babérkoszorú illeti meg és erre a babérkoszorúra talán senki más nem tarthat olyannyira igényt, mint elsősorban a magyar ember, a magyar baka.”
Erdélyért meg orvul támadott a királyi Románia. A többszörös túlerővel szemben székely határőrök vették fel a küzdelmet: volt, ahol egy határellenőrző pont szakasza egész zászlóaljakat tartóztatott fel.
De szóljunk a politikusok által előidézett összeomlás katonáiról, honvédekről, bármilyen sapkajelvényük is volt akkor, őszirózsa, vörös csillag, vagy darutoll. Ők maroknyian, sokszor rongyosan, fegyver-lőszer-élelem nélkül is védték a hazát, a magyar területek lakosságát. Balassagyarmat, Miskolc, Szolnok… Lajta bánság rongyosai.
A második világháborús hősök: a tordai csata, a Debrecen környéki ütközetek, vagy akik a reménytelenségben is katonák és hősök voltak, a Donnál.
A katonák, honvédek, akik ’56-ban tudták, melyik a magyar oldal, hová kell állniuk.
És hosszasan, hosszasan sorolhatnánk…
 
Pákozdnál – valamilyen szinten a politikusok és tábornokok által is bizonyítva, mégiscsak szeptember 29. a honvédségünk születésnapja -, Katonai Emlékpark áll. 1848-49 hősei, első és második világháborús honvédeink, a sorkatonai szolgálat teljesítése közben életüket a hazáért áldozók, a magyar békefenntartók, és a közelmúlt katonai misszióiban szolgálatot teljesítő honvédhőseink emlékére. Főhajtás ez, és méltó a magyar katona, a honvéd előtt! (Az 1,6 hektáros emlékpart 2002 óta áll.)
 
Hajtsunk fejet a sok neves és ezernyi, százezernyi névtelen honvédünk előtt.