A Hely szelleme díjazott filmjei

in díjazott filmek, Hely szelleme, Egyesületi élet
A Hely szelleme filmes találkozó díjazott filmjei:

Reménykedő tél

in Dolhai József írása, Reménykedő tél, Hírek

Reménykedő tél

 

Sűrű pelyhekben hull a hó, de mire örülni kezdenénk, el is olvad. Bámulunk ki az ablakon, kergetjük az óév álmait, és új vágyakat keresünk helyettük. Szerencsénk van, ha csak oldalról látjuk a vágányokat, még elhinnénk, hogy a párhuzamosak a végtelenben találkoznak. Persze addig úgysem élünk – gondoljuk, és megrázva magunkat, otthagyjuk az ablakot. De a gondolataink maradnak még egy kicsit.

A karácsonyfa illatát már rég nem érezzük, és halványul az ajándékok fénye is, bármilyen kedvesek voltak, amikor kaptuk. Még fülünkbe csengenek az újévi kívánságok, kicsit bosszankodunk, ha kihagytunk valakit, és lassan elfelejtjük, kiknek nem voltunk fontosak. Igyekszünk kiverni a fejünkből, hogy volt, aki még el sem olvasta üdvözletünket, talán csak figyelmetlen volt. Minden múlt lett csupán, mint a tavalyi év, de gondolataink megint maradnak még. Örülni akarunk még a decembernek, a Mikulásnak, a Jézuskának és a Szilveszternek, és titkon reménykedünk, hátha mégis elolvassák jókívánságainkat. Talán már mindegy is, de a szívünk nem ott van, ahol az eszünk. Szerencsére, így legalább idén is lesz miért élni.

PegazusTv Média és Oktató Kft. HÍRLEVELE

in alkalmazott fotográfus képzés, hírlevél, PegazusTv Kft, PegazusTv Média és Oktató Kft., Hírek
PegazusTv Média és Oktató Kft.
H Í R L E V E L E
Bemutatkozik 
 

Reklámhely

in reklám, Hírek

Reklámhely!

Írjon a siker@pegazustv.hu címre, és kérje ajánlatunk.

Lehetőség van:

Banner cserére - ingyenes! (csak speciális, profilba illő oldalakkal cserélünk!)

Képújság reklámra: egy hó - negyed év (szerkesztett anyag átadásával, vagy úgy is, hogy munkatársaink szerkesztik meg)

Rovat támogatásra: minimum negyedév

Alrovat támogatásra: minimum negyedév

Saját film - és műsor támogatására (a támogató neve a film stáblistán online és más adáskor is, pl. helyi vagy országos tv-ben)

Kiemelt hirdetésre: (minden oldalon a menüsor alatt jelenik meg), hozzá tartozó aloldallal, az aloldalon max. 200 szóig, átlinkeléssel saját honlapra

Nemzeti Segélyvonal

in egyiptomi buszbaleset, felhívás, Nemzeti Segélyvonal, Hírek

A Nemzeti Segélyvonal felhívása:

Érett ősz

in csitrik, Dolhai József írása, Érett ősz, hölgyek, lányok, nők, ősz, Szabó Gabriella Ágota modell, Hírek
Érett ősz
 
 
Oly hirtelen múlt el a nyár tüze, hogy az ősz csendes hűvössége dermesztő érzéssé vált a nézelődő emberben. A hölgyek egyre többet takarnak bájaikból, és visszavonhatatlanul elmúltak a pajzán hetek, amikor csak közelről volt különbség a nap és a szépasszonyok forrósága között. Persze, a kiadósabbá vált öltözködésnek vannak előnyei is, hiszen a terebélyesebb ruhadarabok nem csak melegítenek, de takarnak is. Többek között ezért izgalmas a nők öltözködése.

Huszárvirtus

in Bercsényi László, Hadik András, huszár, huszárvirtus, Kováts Mihály, Lenkey János, magyar huszár, Simonyi József, Nagy Napok
Huszárvirtus (A magyar az igazán huszár!)
 
1757. október 10-e, a huszárvirtus európai bemutatkozása. Ezen a napon Hadik András, Mária Terézia tábornoka (1763-tól gróf), 4320 katonájával (köztük a saját nevét viselő Hadik- valamint a Baranyay-huszárezreddel, válogatott magyar huszárokkal és kevés számú gyalogossal) rövid időre elfoglalta és megsarcolta az ellenséges Nagy Frigyes porosz király fővárosát.
Ezzel a leghíresebb huszárcsínnyel Hadik nem csak saját, hanem a huszárság, mint könnyűlovas fegyvernem, és leginkább a magyar huszár, mint legvitézebb könnyűlovas nevét írta be a világtörténelembe!

Népi porta - Tiszabercel

in Farkas Antalné, Farkas család, Farkas-Lak, népi porta, Tiszabercel, Hírek

Népi porta, mint közösségszervező helyszín – Tiszabercel
 
Tiszabercelre (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyíregyházától északkeletre, Ibrányhoz közel) egy hangulatos, két napra nőtt rendezvényre kaptunk meghívót. A nagyközségben, a mindenki által ismert Farkas-Lak közelében népi portát nyitottak, adtak át a nagyközönségnek.

Tiszalöki alkotótábor

in Alkalmazott fotográfus, alkalmazott fotográfus képzés, PegazusTv Kft, Tiszalök, Oktatás

A PegazusTv alkotótábora Tiszalökön

 

A nyíregyházi PegazusTv Média és Oktató Kft. médiatanulói (alkalmazott fotográfusok és újságírók) az iskolai időszakot máris munkával – no, azért nem munkatáborral - , hanem egy vidám és tartalmas alkotótáborral kezdhették.

Sajtóközlemény

in Sajtóközlemény, Hírek

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az Európa Egyesület szervezésében, a TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Közhasznú Alapítványa,  és a Regionális Érdekvédelem Alapítvány közreműködésével, aTÁMOP-3.2.3-09/2-2010-0013 "Új tanulási, kultúrafejlesztő módszerek a hagyományőrzés, a tehetséggondozás, a fenntartható fejlődés és a munkaerőpiaci kulcskompetenciák területén" c. projekt keretében regionális művészeti találkozókat rendez Nyíregyházán. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Weblink Linkgyűjtemény, Linkek