Május

in május, nagy napok, vasfüggöny, vasfüggöny bontás, Nagy Napok

„Vasfüggönybontogatók”

Ahhoz, hogy megszűnhetett a szovjet blokk, szó szerint is határkő volt egy, a magyar-osztrák határon 1989. május 2-án zajló esemény. Akkor kezdődött meg a műszaki határzár, az ún. vasfüggöny lebontása! Az elektromos-, műszaki- és aknazár lebontásával az eszmék, gondolatok és az emberek szabad mozgását évtizedekig akadályozó válaszvonal tűnt el nyugat és kelet között.

Erről az eseményről szól májusi Nagy Napunk!

„Vasfüggönybontogatók”

Lehet tagadni, lehet bárhogyan is értékelni, de történelmi tény, hogy az oroszok már a 19. században, annak is a közepén szemet vetettek a közép- és délkelet-európai, vagyis a Balkán- térségre. Ebben a céljukban megerősítette őket Ferenc József osztrák császár is, aki türelmetlensége okán segítségül hívta az 1848-49-es forradalom és szabadságharcunk leveréséhez az orosz haderőt. (Pedig a magyar szabadságküzdelem gazdaságilag és katonailag hónapokkal később kifulladt volna, leveréséhez elegendő lett volna a többszörös osztrák túlerő és a nemzetiségek megmozdulásai.) Ezután a Habsburg birodalomban is egyre jobban feléledt a pánszlávizmus, azaz az egész térség egységesítése orosz főség alatt.

1914-ben ez nem sikerült az oroszoknak, de sikerült 1944-re.

Ennek a szovjet-orosz birodalomnak és érdekszféra övezetnek az államai kezdettől fogva rugdalóztak a moszkvai irányítás ellen. A második világháborút követően Jugoszlávia „lépett” ki, majd a harcok során megszállt Ausztriának sikerült elérnie a semlegességet. Az 1950-es években az NDK és Lengyelország forrongott, a legjelentősebb küzdelem pedig 1956-ban Magyarországon volt. Az 1968-as „prágai tavasz” újabb problémát jelentett: bár jelentős fegyveres összecsapásra nem került sor, de a politikai gondok évtizedekig elhúzódtak. Románia Ceaușescu diktatúrája alatt szintén a „táborból” kifelé igyekezett.

Hazánkban a szovjet korszak legnagyobb részében Kádár János neve fémjelezte a politikát.

Kádár az 1956 és 1988 közötti években a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, ill. főtitkára, és emellett 1956–1958-ban és 1961–1965-ben a Minisztertanács elnöke volt. Kádár, bár véresen leszámolt az ’56-os forradalmárokkal, és külpolitikai téren kiszolgálta a Szovjetunió érdekeit, de ezzel megteremtette maga és Magyarország iránt a szovjetek bizalmát. Az úgynevezett Kádár-rendszer sokkalta szabadabb, belpolitikailag is liberálisabb volt bármely más szovjet típusú államnál. Ez volt az alap, amelyre épülve a hetvenes, de leginkább a nyolcvanas évekre kialakult egy önállóan gondolkodni képes magyar politikusi réteg. Ennek főbb képviselői:

Pozsgay Imre, MSZMP-politikus, a Társadalomtudományi Szemle volt főszerkesztő-helyettese, kulturális miniszter, a Hazafias Népfront főtitkára, aki ’56-ot először nevezte „ellenforradalom” helyett „népfelkelésnek”;

Horn Gyula, 1959-től a Külügyminisztérium munkatársa, 1989-ben külügyminiszter, aki jó kapcsolatok kialakítására törekedett Dél-Koreával, az „ázsiai kistigrisekkel” és az NSZK-val;

Németh Miklós, aki közgazdászként dolgozva szembesült a szocialista gazdasági rendszer tarthatatlanságával, és szorgalmazta a „nyugat felé történő nyitást”, 1988-tól 1990 májusáig hazánk miniszterelnöke, amely idő alatt Nagy Imrét és mártírtársait újratemették, és egyre többször forradalomnak, sőt szabadságküzdelemnek nevezték az ’56-os eseményeket.

Tehát Pozsgay, Horn és Németh volt az a hármas, amely a pártállam lebontásában belülről részt vett. Grósz Károly mindehhez annyiban járult hozzá, hogy ő követte az idős és betegeskedő Kádár Jánost az MSZMP főtitkári székében 1988-ban.

Közben a Szovjetunióban is jelentős változások zajlottak, hiszen a „kemény utas” pártfőtitkárok után 1986-ban Mihail Szergejevics Gorbacsov lett az SZKP főtitkára.  Gorbacsov nem hogy eltűrte, engedte, hanem saját bevallása szerint is támogatta a „nyitást” nyugat felé, melynek élharcosa az akkori Magyar Népköztársaság volt.

Ahhoz, hogy megszűnhetett a szovjet blokk, szó szerint is határkő volt egy, a magyar-osztrák határon 1989. május 2-án zajló esemény. Akkor kezdődött meg a műszaki határzár, az ún. vasfüggöny lebontása! Az elektromos-, műszaki- és aknazár lebontásával az eszmék, gondolatok és az emberek szabad mozgását évtizedekig akadályozó válaszvonal tűnt el nyugat és kelet között.

 

A közvetlen előzmények:

A Magyarországon Pozsgay, Horn és Németh által jelzett változások nagy bátorítást jelentettek a keletnémeteknek, akik előtt ott volt a berlini fal, és végig, az NSZK és NDK között, azaz a világháború után kettéválasztott Németország két fele közötti szabad mozgást akadályozó műszaki zár, a mi nyugati zárunk mása. Csakhogy a keleti és nyugati németek, családok, rokonok, barátok között majdhogynem semmiféle kapcsolat nem lehetett, nem utazhattak át egymás országába, nem írhattak és kaphattak levelet, nem fogadhattak telefont, csomagot. A régi sztálini érdekek szerint Németország két fele megszűnt egymás számára létezni.

Ekkor Erich Honecker volt az NDK, azaz a kommunista (keleti) Németország első embere, aki idősödve is csak a saját hatalma fenntartásán dolgozott. A nép életszínvonala tragikusan alacsony mértékű volt, és a nyugati életminőségről érkező hírek cukkolták a lakosokat, akik ráadásul ugyanazt a nyelvet beszélték, mint kissé arrébb élő rokonaik. Nagyon sok keleti német Magyarországon, a Balaton vidékén üdült, elsősorban azért, hogy találkozhasson a nyugati németekkel.

 

A magyar-osztrák határon dőlt el Európa jövője:

A kommunista rezsimen belüli reformerőknek, a magyar gazdaság helyzetének és a magyar-osztrák határon az elavult elektromos védelmi rendszernek együttesen köszönhető, hogy a vasfüggönyt fél évvel a berlini fal leomlása előtt először Magyarországon vágták át. A kommunista magyar rendszert belülről a gazdasági problémák, a keletnémet „turisták” és az ország lakosságának „rendszerváltó hangulata” feszítette. Érezték az akkori vezetők, vagy engednek, vagy robbanás lesz, talán ugyanakkora erejű, mint 1956-ban.

Ausztria felé a magyar határon 1966 és 1988 között a 13 500 szökési kísérletből alig háromszáz volt a sikeres! A nyolcvanas évektől azonban az elektromos védelmi rendszer, a mozgásérzékelők lassanként elavultak, elromlottak, de nem volt pénz a felújításra. Eközben egyre több nyugati turista járt Magyarországon, és a szovjet blokk állampolgárai láthatták a kirívó ellentétet a nyugati és keleti életminőség között. A „disszidálási hajlandóság”, különösen a fiatalok között, megerősödött.

A határőrség 1989 januárjában a határvédelem felújítását sürgetette, de Pozsgay Imre szerint az ő közbelépésére született meg az az elhatározás, hogy az elektromos kerítést lassanként teljesen fel kell számolni. Április 27-én kísérleti jelleggel rendelték el négy helyen a kerítés lebontását, amely feladatot egy kis huzavona után a határőrség május 2-án meg is kezdte. Később aztán, amikor a kommunista párton belül a konzervatívok és a reformerek már nem is álltak szóba egymással, parancs érkezett: a teljes kerítést le kell bontani, a betonoszlopokat el kell buldózerezni, és helyükre nem kerülhet semmi! Megszűnt a rettegett, egy korszakot jelző vasfüggöny jelentős darabja. (A vasfüggöny fogalma Winston Churchill brit politikustól származik, aki először a Truman amerikai elnökkel folytatott levélváltásában használta a kifejezést, majd 1946. március 5-i fultoni beszédében. A kezdetben képletes, majd fizikai valósággá váló elhatárolás Európa kettéosztottságának metaforája lett, s évtizedekig betöltötte azt a szerepet, amit Sztálin és kommunista vezetőtársai szántak neki: a szocialista tábor országainak hermetikus elzárását szárazföldön, levegőben, vízen és az éterben.)

1989. augusztus 19-én Habsburg Ottó és Pozsgay Imre fővédnökségével megrendezett Páneurópai Piknik keretében, amelyet az osztrák határon rendeztek, több száz keletnémet állampolgár a meglepett határőrök asszisztálása mellett átjutott a „szabad világba”. Három héttel később hazánk hivatalosan és korlátozások nélkül megnyitotta határait, amelyen keresztül több mint 100 ezer keletnémet jutott át még a berlini fal novemberi leomlása előtt.

Később egyesült a két Németország, egymás nyomán dőltek be a szocialista pártállamok, majd maga a Szovjetunió is felbomlott, és megszűnt a maradványa bolsevik államnak lenni.

 

Ez már egy másik történet, egy hosszú folyamat, kelet és nyugat újbóli egymásra találása, mely azóta is tart. Mi, magyarok büszkék lehetünk, hogy az utat mi kezdtük meg. Itt, a mi határunkon történt az a nevezetes első vágás és első lépés, mind a kettő szó szoros értelemben. Határvágás és lépés egy másik világ, más problémák felé…

Tovább a videókra ⇒